Tájékoztató
Debreceni, XXVI. CRT-ről.
Helyszín: Debrecenben a DORCAS Kempingben.
Időpont: 2018. Szeptember 21-22-23.
Kedves találkozón eddig részt vett amatőrtársak, barátaim. Az alábbi dolgokról
értesítelek benneteket az idei Találkozóval
kapcsolatban.
Egészségügyi, és egyéb családi problémáim miatt úgy
döntöttem 11 év után át adom a találkozó szervezését a fiatalabb
klubtagtársaknak.
Természetesen felajánlottam segítek még az idén a
szállás kiadás szervezésében ha lesz rá igény.
Az hogy én befejeztem a munkát a találkozó
levezetésében úgy tűnik a kisebbik probléma, hiszen azt a munkát, amit én
csináltam más is eltudja, végezni a nagyobb gond, hogy a kemping teljes
vezetését lecserélte a tulajdonos, így a nulláról kell újra építeni a kapcsolat
és feltétel rendszert. Ezen dolgozik most Molnár Antal HA0HK klub elnökünk.
Szerencsére már időben, januárban még a régi
személyzettel leegyeztettem a találkozó időpontját, így a szeptember 21-22-23
időpont biztos és ehhez tartani kell magát az új vezetésnek is.
Egyéb információ még egyelőre nincs, gondolok itt a
belépődíjra, ami 11 éve nem változott, illetve a szállás díjakra.
Természetesen a honlapomon továbbra is teszek fel
tájékoztatást a találkozóról, de a továbbiakban a Rádiós és szabadidő klub
honlapján lesz naprakész információ a találkozóról.
Természetesen szeretném, hogy az NMARK
szokásos megbeszélése továbbra is a találkozón lenne.
Szeretném továbbra is megrendezni, ha lesz rá lehetőség,
illetve igény a szombatesti zártkörű baráti vacsorát a szokott helyen.
Egyelőre
ennyi, ha lesz valami változás értesítelek benneteket.
Sok 73 István